A Társaság a Szabadságjogokért (a továbbiakban: Társaság) 1997. július 17-én kelt beadványában arról tájékoztatta az Adatvédelmi Biztos Irodáját, hogy a Társaság drog-jogsegélyszolgálatán jelentkezett két panaszos, akik a veszprémi mentőállomás eljárását sérelmezték.

A panaszosok elmondták, hogy 1997. május 10-én egy baráti összejövetelen vettek részt, ahol marihuánás cigarettát szívtak. Mindketten rosszul lettek, ezért segítséget kértek a veszprémi mentőállomástól. Telefonon beszámoltak rosszullétük feltehető okáról is. Ezek után a mentőállomás szolgálatvezetője értesítette a rendőrséget, így a mentőegységgel egy időben rendőrök is érkeztek a helyszínre. A rendőrség értesítésének tényét a Veszprém Megyei Önkormányzat Csolnoky Ferenc Kórház és Rendelőintézet betegfelvételi osztályán kiállított ambuláns nyilvántartási lapon rögzítették.

A két panaszos ellen kábítószerrel visszaélés bűncselekménye elkövetésének alapos gyanúja miatt a rendőri intézkedés nyomán büntetőeljárás indult.

Az indítványozó álláspontja szerint a mentőszolgálat megsértette a két panaszos "személyes adatai védelméhez fűződő jogát, melyet a Magyar Köztársaság Alkotmánya 59. § (1) bekezdése biztosít számukra".

A Társaság állítása szerint nem egyedülálló esetről van szó. Szerintük ismétlődően előfordul, hogy a mentőszolgálat értesíti a rendőrséget, amikor kábítószer-fogyasztás miatt rosszul lévő személyhez hívnak segítséget.

A beadvánnyal kapcsolatban levélben kerestem meg Dr. Gőbl Gábort, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját, aki a sérelmezett ügyben a vizsgálatot lefolytatta, és 1997. november 3-án kelt levelében az alábbi tájékoztatást adta:

"A Veszprémi Mentőállomásra 1997. május 10-én 20 óra 58 perckor érkezett a bejelentés, miszerint két lány ismeretlen kábítószert – cigaretta elszívásával – fogyasztott, mindketten rosszul vannak.

A szolgálatvezető riasztotta a soros mentőegységet, mely [...] szám alá 21 óra 15 perckor érkezett. A helyszínen 30 percet ténykedett, majd kábítószermérgezés gyanújával beszállította a két személyt az illetékes kórházi osztályra, ahol az átadás 22 óra 25 perckor megtörtént.

A szolgálatvezető értesítette a rendőrséget is, mert a mentőegység helyszíni ténykedését – esetleges agresszív támadás esetére is – mind a betegek, mind a mentőegység érdekében biztosítani akarta."

A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy intézményüknél a betegek adatait a hatályos jogszabályok szerint kezelik, és az adatokat arra illetéktelen személynek nem adják ki.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a segélyhívást követő rendőrségi riasztást az alábbiakkal indokolta:

'Munkatársainkat évente több alkalommal éri támadás közfeladatuk teljesítése során a beteg, vagy környezete részéről. A támadások megelőzése érdekében a bejelentés alapján bűncselekményi helyszínnek ítélt címekre a költséges és hosszadalmas büntetőeljárások megelőzése, valamint a betegellátás és munkatársaink biztonsága céljából riasztjuk a rendőrséget."

Dr. Gőbl Gábor főigazgató álláspontja szerint a "rendőrség riasztása nem jelenti a beteg feljelentését, tehát az esetlegesen megindított büntetőeljárást csak a Btk. 230. §-ában foglalt tényállás alapos gyanúja esetén, a konkrét támadás megvalósulása után kezdeményezzük."

Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) a mentésügy és a betegszállítás feladatát az alábbiak szerint szabályozza:

"39. § (1) A mentésügy intézményei útján az ország egész területén biztosítani kell a baleset vagy egyéb okból sürgős ellátásra szoruló személyek első egészségügyi, illetőleg első orvosi ellátását.

(2) Biztosítani kell a betegeknek és az állapotuk miatt mentőszállításra szoruló személyeknek szükség szerinti mentőszállítását."

A Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 230. § d) pontja értelmében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettét követi el az, aki a mentőszolgálat tagját feladata ellátásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza.

Az Etv. 80. §-a szerint:

"(1) Az orvost munkaviszony, illetőleg szolgálati viszony keretében végzett tevékenységével kapcsolatban, a sürgős szükség fennállása esetén kifejtett orvosi tevékenységével kapcsolatban pedig minden orvost ugyanaz a büntetőjogi védelem illeti meg, mint a hivatalos személyeket.

(2) Az orvost, a gyógyszerészt és az egyéb egészségügyi képesítésű dolgozót minden hatóság támogatni köteles annak érdekében, hogy tevékenységét kifejthesse."

Dr. Gőbl Gábor főigazgató válaszlevelében nem tett említést arról, hogy a szolgálatvezető azért riasztotta a rendőrséget, mert a telefonbeszélgetésből arra következtetett, hogy a segélykérők a mentőszolgálat tagjait feladatuk ellátásában erőszakkal vagy fenyegetéssel kívánják akadályozni, esetleg bántalmazni.

A vizsgált esetben feltételezhető, hogy a szolgálatvezető kizárólag azért riasztotta a rendőrséget, mert a segélykérők drogot fogyasztottak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a rendőrség riasztásának következményeként a panaszosok ellen nem a Btk. 230. §-ában meghatározott bűncselekmény elkövetése miatt, hanem kábítószerrel visszaélés elkövetésének alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Büntető törvénykönyv rendelkezése értelmében:

"282. § (1) Aki a hatósági előírások megszegésével kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, kínál, átad, forgalomba hoz, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(6) Aki az (1) bekezdésben írt kábítószerrel való visszaélést csekély mennyiségre követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."

A Btk. 282. §-ának alkalmazásában "csekély mennyiségű" kábítószer a kábítószerhez hozzá nem szokott fogyasztóra vonatkoztatott halálos (letális), illetve mérgező (toxikus) adag legfeljebb tízszerese. (BK 155. szám)

Nem büntethető viszont a Btk. 282/A. § a) pontja szerint:

"aki csekély mennyiségű kábítószert saját használatára termeszt, állít elő, megszerez vagy tart; feltéve, hogy az elsőfokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget megelőző vagy gyógyító kezelésben részesült".

A rendőrségi adatkezelések jogszerűségének vizsgálata során hivatalunk többször szembekerült azzal a problémával, mely szerint a rendőrség adatkezelése attól függően tekinthető jogszerűnek, hogy az érintett személy gyanúsítható-e bűncselekmény elkövetésével. Az adatkezelést ugyanis ezekben az esetekben az alapos gyanú törvényesíti.

A mentőszervezet – mint egészségügyi szerv – feladata a gyógyítás és nem pedig a feljelentés. Ugyancsak nem tartozik feladatkörébe a segítségért hozzá fordulók címének bűncselekményi helyszínné minősítése, különösen nem egy telefonhívás alapján, amikor a helyszínt és a körülményeket még nem ismerhették a mentősök. Ugyanez érvényes a támadás lehetőségének felismerésére is, hiszen alapvetően ez is csak a helyszínen közvetlenül szerzett tapasztalatok alapján állapítható meg. Egy esetleges – előre nem várt, csak a helyszínen tapasztalható – támadás, fenyegetettség észlelésekor a mentősöknek módjuk van testi épségük védelme érdekében "visszavonulni", és rendőri segítséget hívni. A kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja e tényállás mellett nem származhat a mentőszolgálattól.

Dr. Gőbl Gábor főigazgató azon érvelése, hogy a "támadások megelőzése érdekében a bejelentés alapján bűncselekményi helyszínnek ítélt címekre" riasztja a mentőszolgálat a rendőrséget, nem helytálló.

Az Etv. 35. §-a kizárólag sürgős szükség esetén, a beteg pszichiátriai fekvőbeteg-intézetbe történő szállítása érdekében engedi meg az orvosnak, hogy a rendőrség közreműködését igénybe vegye.

Sürgős szükség esete pedig az Etv. szerint akkor állapítható meg: "ha a beteg az elmeállapotának akut zavara következtében a saját vagy mások életére, testi épségére, illetőleg a környezetére közvetlen és súlyos veszélyt jelent, és a veszélyhelyzet csak az azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el."

A Büntető törvénykönyv 122. § (2) bekezdése pontosan meghatározza, hogy bűncselekmény észlelésekor kiket terhel feljelentési kötelezettség:

"Minden hatóság és hivatalos személy köteles a hivatali hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni. A feljelentéshez csatolni kell a bizonyítási eszközöket, vagy ha ez nem lehetséges, a megőrzésükről kell gondoskodni."

Az Országos Mentőszolgálatról szóló 55/1996. (XII.27.) NM rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében a "mentésügy állami országos intézménye a Népjóléti Minisztérium közvetlen felügyelete alatt álló Országos Mentőszolgálat."

A fent idézett jogszabályok alapján egyértelmű, hogy az Országos Mentőszolgálat nem hatóság, hanem a mentésügy állami országos intézménye, így a Btk. 122. § (2) szakaszában meghatározott feljelentési kötelezettség az Országos Mentőszolgálatra, valamint a mentőállomásokon szolgálatot teljesítő dolgozókra nem vonatkozik.

Ezzel szemben az egészségügyi törvény az orvosok és az egészségügyi dolgozók számára titoktartási kötelezettséget ír elő (77–78. §-ok). A titoktartási kötelezettség pedig nyilvánvalóan vonatkozik a mentőállomáson szolgálatot teljesítő, segélyhívást regisztráló személyekre is. Ezt támasztja alá az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló 11/1972. (VI.30.) EüM rendelet is, amely következőképpen szabályozza az orvosok és más egészségügyi dolgozók titoktartási kötelezettségét:

"22. § (1) Az orvos (gyógyintézet) titoktartási kötelezettsége kiterjed az általa (gyógyintézetben) vizsgált személy, továbbá a nála (gyógyintézetben) gyógykezelés alatt álló beteg, valamint az általa (gyógyintézetben) gyógykezelt beteg egészségi állapotára vonatkozó adatokra (kórisme, betegség tünetei, kórjóslat stb.), a vizsgálat alapján szükséges, vagy folyamatban levő, illetőleg befejezett gyógykezelés jellegére – ideértve a gyógyszeres kezelést is – a megbetegedés körülményeire és a vizsgálattal vagy a gyógykezeléssel kapcsolatban megtudott egyéb adatokra.

(3) Az (1) bekezdésben megállapított adatokkal kapcsolatban a gyógyszerészt, továbbá az egészségügyi szakdolgozót, valamint az egészségügyi képesítéssel nem rendelkező személyt is köti a titoktartási kötelezettség, ha az adatot foglalkozása, közmegbízatása körében, vagy tanulmányai során tudta meg."

A drogfogyasztók adatai más egészségügyi adatokhoz képest is kiemelt védelmet igényelnek. Ezt a velük kapcsolatos előítélet is indokolja, mely szerint a drogosokat még ma is inkább bűnözőnek, mint betegnek tekinti a társadalom. Emellett az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az ilyen betegek időlegesen, vagy tartósan csak korlátozottan képesek [...] érdekeik megvédésére, és érvényesítésére.

Az előbbiekkel összhangban, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 2. § 2. b) pontja alapján az egészségi állapotra vonatkozó személyes adatok különleges adatnak minősülnek. Ezért a testi és lelki egészségi állapotra, valamint a kóros szenvedélyre vonatkozó adatok csak akkor kezelhetők, ha az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul vagy azt törvény elrendeli. A panaszosok viszont sem írásban, sem szóban nem járultak hozzá ahhoz, hogy adataikat kiadják a rendőrségnek.

Az Avtv. rendelkezik az adattovábbítás szabályairól is:

"8. § (1) Az adatok akkor továbbíthatók, valamint a különböző adatkezelések akkor kapcsolhatók össze, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy törvény azt megengedi, és ha az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek."

Azonban sem az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény, sem pedig az Országos Mentőszolgálatról szóló 55/1996. (XII.27.) NM rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely előírná vagy lehetővé tenné a mentőszolgálat számára, hogy tájékoztassa a rendőrséget a segítségért hozzájuk forduló, alkalmi kábítószer-fogyasztók és a drogbetegek adatairól.

Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló – 1998. január 1-én hatályba lépett – 1997. évi XLVII. törvény is csak egy esetben engedi meg az orvosnak, hogy a betegről bejelentést tegyen a rendőrségnek:

"24. § (1) Az érintettnek első ízben történő orvosi ellátásakor a kezelőorvos a rendőrségnek haladéktalanul bejelenti az érintett személyazonosító adatait, ha az érintett 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, és a sérülés feltehetően bűncselekmény következménye."

A mentősök nem adhatnak ki a segélykérést követően, "automatikusan" a rendőrség részére személyes adatokat, különösen nem az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó (különleges) adatokat.

A rendőrség viszont különleges adatokat csak meghatározott bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyek, továbbá a gyanúsított személyek kapcsolatai vonatkozásában kezelhet. Gyanúsítottá pedig akkor válik valaki, ha a hatóság közli vele, milyen bűncselekménnyel gyanúsítják és gyanúsítottként kihallgatják.

Mindezekből következik, hogy a mentőszolgálat jogosulatlanul továbbította a betegek különleges személyes adatait, amikor az ellátásra szoruló két panaszos egészségi állapotáról (drogfogyasztás miatti rosszullét), valamint tartózkodási helyéről értesítette a rendőrséget. A két panaszos abban a hiszemben kérte a veszprémi mentőszolgálat segítségét, hogy a mentősök kizárólag a gyógyításukkal törődnek majd, és személyes adataikat pedig az orvosokra, valamint az egészségügyi dolgozókra vonatkozó titoktartási kötelezettségnek megfelelően, bizalmasan kezelik.

A fentiekre tekintettel megállapítható, hogy a Veszprémi Mentőállomás szolgálatvezetője jogellenesen járt el, és ezzel megsértette az Avtv-nek a különleges adatok védelmére vonatkozó rendelkezéseit, valamint az Etv. orvosi titoktartásról szóló előírásait, amikor a segélykérés vételét követően riasztotta a rendőrséget.

Az üggyel kapcsolatban az alábbi ajánlást teszem:

Dr. Majtényi László
(522/A/1997)