Az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében szabályozott személyes adatok védelméhez való jog alkotmányos alapjog, azonban mint a legtöbb, az Alkotmányban szabályozott alapjog, nem abszolút hatályú, s az Alkotmánybíróság gyakorlata és az általa kidolgozott alapjogi teszt szerint más alkotmányos alapjog, érték vagy cél érvényesülése érdekében korlátozható.

Az Egységes Munkaügyi Nyilvántartás létrehozásáról szóló 2003. évi XCIV. törvény 2. §-a módosítani rendeli a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényt (a továbbiakban: Flt.) oly módon, hogy beiktatja az 57/B-57/E. §-okat. Az új 57/B. § (1) bekezdése szerint:

„Az európai közösségi jog alapján fennálló statisztikai adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése feltételeinek megteremtése, a munkaviszonyra vonatkozó információs önrendelkezési jog érvényesülésének elősegítése, a munkaügyi ellenőrzés hatékonyságának növelése érdekében Egységes Munkaügyi Nyilvántartást (a továbbiakban: Nyilvántartás) kell létrehozni és működtetni.”

A beadványozó álláspontja szerint a létrehozott nyilvántartás nem szolgálja a megjelölt célokat, nem is szolgál olyan célt, amely a személyes adatok védelméhez való jog korlátozását alkotmányosan indokolná, ennélfogva a személyes adatok védelméhez való jogot korlátozó, a Nyilvántartásra vonatkozó törvényi rendelkezések alkotmányellenesek.

• Az Európai Unió statisztikai adatszolgáltatási kötelezettséget elrendelő 1976. február 9-én kiadott 311/76/EGK számú rendelete azt írja elő, hogy a tagállamok statisztikai adatokat kötelesek szolgáltatni a munkavállalók számáról, a tagállam területén való első munkába lépésükről a következő tartalommal: állampolgárság, nem, kor, tevékenységi kör (foglakozás), régió. E statisztika összeállításához nincs szükség új – személyes adatokat tartalmazó - nyilvántartás létrehozására, hiszen ezek a meglévő forrásokból, fennálló statisztikai adatszolgáltatási kötelezettség alapján összeállíthatók. Erre a célra tehát új nyilvántartás létrehozása nem szükséges.

• A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 11. § (1) bekezdés a) pontja alapján az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről. A 12. § (1) bekezdése előírja, hogy az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott feldolgozó által feldolgozott adatairól. A munkavállalók információs önrendelkezési jogának érvényesülése tehát nem indokol szektorspecifikus szabályozást, hiszen az adatvédelmi törvény minden adatkezelésre vonatkozik. Erre a célra tekintettel sem elengedhetetlen az új nyilvántartás, amely így nemhogy elősegíti az érintettek jogainak érvényesítését, hanem kifejezetten korlátozza azt.

·         A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvénynek a 2004. május 1-je előtt hatályos 43. § (1) bekezdés b) pontja szerint a nyilvántartásba vett adatokból a munkaügyi és szociális igazgatás szervei az ellátás megállapítása, folyósítása, munkaügyi ellenőrzés céljából adatok igénylésére jogosultak. A munkaügyi ellenőrzés sem indokolta tehát az új nyilvántartás létrehozását és így az alapvető jog korlátozását.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata a 15/1991. (IV. 13.) AB határozatban kifejtettek szerint (ABH 1991, 40-41.) „a személyes adatok védelméhez való jogot nem hagyományos védelmi jogként értelmezi, hanem – annak aktív oldalát is figyelembe véve – információs önrendelkezési jogként.” Ez annyit jelent, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adataival, vagyis csak az kezelheti a személyes adatokat, akinek az érintett ezt megengedi. „Az információs önrendelkezési jog azonban nem abszolút és korlátozhatatlan jog, kivételesen törvény elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás módját is. Az ilyen törvény korlátozza az információs önrendelkezés alapvető jogát, és csak akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában megkövetelt feltételeknek.” Az Alkotmány 8. §-ából következően pedig – az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint – az alapjog korlátozása akkor alkotmányos, ha elengedhetetlen, tehát ha másik alapvető jog vagy szabadság védelme, vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme semmilyen más módon nem érhető el (az alapjogkorlátozás szükségessége). Az arányosság feltétele pedig azt a követelményt támasztja, hogy az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani. Ha az alkalmazott korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, vagy nem elengedhetetlenül szükséges, az alapjog korlátozásának alkotmányellenessége megállapítható.

A kifogásolt törvényben meghatározott célok az annak hatályba lépése előtt hatályos jogszabályok érvényesülése útján a fentiekben kifejtettek alapján elérhetők, ezért az Flt. fenti szabályozása a személyes adatok védelméhez való jognak olyan mértékű korlátozását jelenti, mely az alapjogi teszt szabályainak nem felel meg.