Egy kórház pszichiáter fôorvosa beadványt küldött hivatalomhoz, melyben azt kifogásolja, hogy az egészségügyrôl szóló 1972. évi II. törvény (a továbbiakban: Etv.) 35. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a pszichiátriai fekvôbeteg-intézet vezetôje a kezelésre önként jelentkezett személyek felvételérôl az illetékes bíróságot 15 napon belül köteles értesíteni és a 35/F. § alapján a bíróság a beteg saját kérelmére történô pszichiátriai intézeti gyógykezelés szükségességét idôszakonként - nemperes eljárásban - felülvizsgálja.

A fôorvos szerint a pszichiátriai osztályokon kezelt betegek túlnyomó többsége saját kérésére kerül az osztályra (alkoholelvonó-kezelés, krízishelyzet, hangulatzavar, neurotikus panaszok), kezelésük gyógyszeres- és pszichoterápiás eszközökkel történik, jogállásuk alapvetôen nem különbözik a más osztályokon kezelt betegekétôl.

Az indítványozó fôorvos azt kifogásolja, hogy miért kell a betegek adatait közölni a bírósággal, s miért kell esetükben 30 naponként felülvizsgálatot tartani.

Az Etv. beadványban hivatkozott rendelkezései a következôk:

35. § (3) Kérelmére pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe az vehetô, aki a betegsége, illetve szenvedélybetegsége következtében állandóan vagy idôszakosan kóros elmeállapotú és intézeti kezelésre szorul. A felvételrôl a pszichiátriai fekvôbeteg-intézet vezetôje dönt a felvevô intézetben végzett vizsgálatok alapján. A felvételrôl a pszichiátriai fekvôbeteg-intézet vezetôje a pszichiátriai intézeti gyógykezelés felülvizsgálatára illetékes bíróságot 15 napon belül tájékoztatja.

Tv. 35/F. § (1) A bíróság a kötelezô, illetôleg a saját kérelemre történô pszichiátriai intézeti gyógykezelés szükségességét idôszakonként - nemperes eljárásban - felülvizsgálja.
(2) Az idôszakos felülvizsgálatra a pszichiátriai osztályon elhelyezett intézeti gyógykezelt esetén harminc naponként, a pszichiátriai rehabilitációt végzô intézetben elhelyezett intézeti gyógykezelt esetén hatvan naponként kerül sor.
(3) A beteg a (2) bekezdésben meghatározott idôtartamon túl bírósági felülvizsgálat nélkül pszichiátriai intézeti gyógykezelésben nem tartható.

Munkatársaim látogatást tettek az indítványozó fôorvos által vezetett kórházi osztályon, ennek során meggyôzôdtek arról, hogy a pszichiátriai osztályon kezelt betegek mintegy 95%-a önkéntes, közülük 2-3% beutaló nélkül érkezik. Az itt kezeltek nem krónikus betegek, azokat más osztályon ápolják. A leggyakoribb panasz, mellyel a betegek jelentkeznek: szorongás, alkoholbetegség, depresszió, családi problémák. A pszichiátriai osztályok mögött nincs megfelelô szociális-otthoni háttér, sok beteget emiatt kezelnek pszichiátriai osztályon. A kényszerrel behozott betegek kezelése (benttartása) gyakran "önkéntes"-nek minôsül, mert aláíratnak velük egy ilyen tartalmú nyilatkozatot. Ez a fôorvos szerint helytelen megoldás.

A fôorvos javaslata az, hogy a valóban önkéntes betegeket ne kelljen a bíróságnak bejelenteni, kezelésük jogszerûségét a bíróság ne vizsgálja, mert ezek ugyanolyan betegek, mint bármely más kórházi osztályon kezelt betegek.

A kórházban tett látogatást követôen levélben fordultam Veér András miniszteri biztoshoz, az Igazságügyi Minisztériumhoz, és a Társaság a Szabadságjogokért egyesülethez (TASZ) és a Helsinki Bizottsághoz, véleményüket kértem arról, hogy szerintük indokolt-e a pszichiátriai kezelésre önként jelentkezô betegek adatainak továbbítása a bíróságnak és a 30 naponkénti bírósági felülvizsgálat.

1. Veér András az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet fôigazgatója válaszában megismétli az Etv. általunk hivatkozott rendelkezéseit a 15 napos bejelentési határidôrôl és a 30 naponkénti felülvizsgálatról. Tájékoztatást adott arról, hogy a pszichiátriai szakmai fórumok (Kollégium, Társaság) a törvény revízióját kezdeményezték. Veér András véleménye az, hogy "a pszichiátriai osztályoknak a hatályos törvény értelmében kell eljárniok".
2. Az Igazságügyi Minisztérium válasza szerint:
   "garanciális okok miatt a bírósági felülvizsgálatra az önkéntes jelentkezés esetén is szükség van. A jelentkezés önkéntességétôl függetlenül olyan beteg emberek gyógykezelésére kerül sor, akik az átlagnál kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, és fokozottan fennáll a veszélye kezelésük akaratuk ellenére való folytatásának, illetve intézetben tartásuknak".

Az Etv. 1994. évi módosítása vezette be a folyamatos bírói kontrollt, a miniszter álláspontja az, hogy:

"A módosításra az Európai Emberi Jogi Egyezmény 5. cikkének 1/e pontjában foglaltak teljesítése érdekében került sor, figyelemmel az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatára is."

Az Egyezmény 5. cikke 1. pont e) bekezdésében az szerepel, hogy:

1. Mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve az alábbi esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján:
...
e) törvényes ôrizetbe vétel fertôzô betegségek terjedésének megakadályozása céljából, valamint elmebetegek, alkoholisták, kábítószer-élvezôk vagy csavargók ôrizetbe vétele;

Az Egyezménynek erre a pontjára hivatkozni tévesnek tûnik, mivel a kórházi pszichiátriai osztályokon nincs szó szabadságelvonásról, ôrizetbe vételrôl. A pszichiátria nem "zárt osztály", az ön- és közveszélyes betegeket külön kórházi osztályon kezelik. A beteg saját akaratából és felelôsségére bármikor elhagyhatja a kórházat. Az önkéntes betegek bírósági bejelentését és felülvizsgálatát nem lehet e rendelkezésre hivatkozással indokolni.

Ezt alátámasztja az Emberi Jogok Európai Bírósága az Ashingdane c. Royaume-Uni (28 mai 1985, 93) ügyben született ítélete is, mely az Egyezmény hivatkozott 5. cikk 1. pont e) bekezdésével kapcsolatban megállapította, hogy:

"E rendelkezés tekintetében nem lehet szó "törvényes ôrizetbe vételrôl" akkor, ha egy mentálisan beteg személy magától megy kórházba, klinikára vagy más hasonló, kezelésre feljogosított intézménybe".
(La Convention Européenne des Droits de l'Homme, Commentaire article par article, Paris, 1995. Economica, 196. o.).

A miniszter hivatkozik Dr. Gönczöl Katalin ajánlására, melyet a pszichiátriai fekvôbeteg-intézetekben és otthonokban folytatott vizsgálata alapján készített: "A bírói felülvizsgálat szükségességét támasztja alá az állampolgári jogok biztosának pszichiátriai intézetekben gyógykezeltekre vonatkozó vizsgálatának megállapítása is".

Az ajánlások között azonban nem szerepel ilyen megállapítás. A hivatkozott vizsgálat (A betegek emberi és állampolgári jogainak érvényesülése a pszichiátriai fekvôbeteg-intézetekben és pszichiátriai otthonokban, Budapest, 1996. március-április) a pszichiátriai intézetekre és otthonokra irányult, nem a kórházi osztályokra és nem foglalkozik a kórházi kezelésre önként jelentkezett betegekkel.

Az Igazságügyi Minisztérium szerint a kezelésre önként jelentkezôk esetében a "személyes adatok védelmérôl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 3. § (5) bekezdésének szabályait kell alkalmazni". Az Avtv. 3. § (5) bekezdése azt tartalmazza, hogy:

"Az érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges adatainak kezeléséhez való hozzájárulását vélelmezni kell. Erre a tényre az érintett figyelmét fel kell hívni."

A kórházi kezelés nem hivatali ügyintézés, eljárás. Önkéntes kezelés esetében a beteg maga kéri a felvételt, de a bírósági bejelentést és felülvizsgálatot nem.

3. Az indítvány vizsgálata során az állami intézményeken túl emberi jogi szervezetektôl is véleményt kértünk.

A Helsinki Bizottság úgy látja, hogy az Etv. vonatkozó rendelkezései nem sértik a betegek személyiségi jogait.

A Társaság a Szabadságjogokért egyesület szakvéleményében kifejti, hogy "a gyógykezelést önként választó beteg esetén az idôszakos bírói felülvizsgálat nem indokolt. Ebben az esetben ugyanis nincs szó szabadságelvonásról, amire akkor kerül sor, ha az elmemûködés zavara és a veszélyeztetô állapot együttes jelenléte kötelezô kezelés elrendelését teszi szükségessé.
A szabadságjogok korlátozása megkívánja a bírósági döntést és az idôszakos felülvizsgálatot, a beteg és az orvos megállapodásán nyugvó, önkéntes gyógykezelés azonban nem". Álláspontjuk szerint a bírói felülvizsgálat megtartása csak a gyógykezelésre kötelezett betegek esetében indokolt. A pszichiátriai betegek jogainak védelmével kapcsolatban három - jogszabály-módosításra irányuló - javaslatot tettek. Eszerint az egészségügyi törvénynek külön rendelkeznie kellene arról, hogy cselekvôképtelen beteg felvételekor mindig bíróság döntsön a kezelés elrendelésérôl; indokolt lenne a kezelésre önként jelentkezett betegek panaszjogának biztosítása, mely fórumot teremtene az intézetben tapasztalt bánásmód kifogásolására; végül több szakma képviselôibôl bizottságokat kellene létrehozni, melyek rendszeresen vizsgálnák a pszichiátriai intézményeket.

4. Az ügyben véleményt kértem Dr. Gönczöl Katalintól, az állampolgári jogok országgyûlési biztosától, tekintettel - az 1996. július 11-én kiadott - hivatkozott ajánlására. Dr. Gönczöl Katalin válaszában kifejti, "kérdésként vetôdik föl, hogy mennyiben tekinthetô önkéntesnek egy olyan beteg kérelme, aki »a betegsége, illetve szenvedélybetegsége következtében állandóan vagy idôszakosan kóros elmeállapotú és intézeti kezelésre szorul« (1972. II. tv. 35. §(3) ". A biztos asszony hivatkozik a Polgári Törvénykönyvrôl szóló 1959. évi IV. tv. 17. §-ára, mely szerint:

"Gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvôképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik."

A Ptk. 18. § (1) bekezdése alapján a cselekvôképtelen személy jognyilatkozata semmis, nevében törvényes képviselôje jár el.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy a pszichiátriai betegek rendszerint nem minôsülnek jogilag cselekvôképtelennek. A Legfelsôbb Bíróság egy ítéletében kimondta, hogy

"az elmebetegség fennállása egymagában nem indokolja a gondnokság alá helyezést. Erre ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha a betegnek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan vagy nagymértékben csökkent, illetôleg állandó jelleggel teljesen hiányzik (Ptk. 13. § (2) bek., 16. § (2) bek.)".
(BH 1983. 64.)

A pszichiátriai betegek általában nem is minôsülnek elmebetegnek. A Ptk. 17. §-a rendszerint nem a pszichiátriai betegekre vonatkozik. A Polgári Törvénykönyv Magyarázata szerint a cselekvôképtelen állapotba kerülés leggyakoribb esetei a magyar bírói jogban: az alkoholos befolyásoltság - újabban a kábítószer-fogyasztás - továbbá más olyan kábult állapot (nem feltétlenül kábítószer, hanem altatás utáni állapot vagy egyéb orvosi beavatkozás), amely az ügyei viteléhez szükséges belátási képességétôl megfosztotta a nyilatkozó személyt. Az állapot vizsgálata áll ilyenkor elôtérben, az adott helyzetet, a körülményeket, a nyilatkozat tartalmát, a nyilatkozó egyébkénti magatartását mind figyelembe kell venni.

Dr. Gönczöl Katalin biztos asszony úgy látja, hogy "nagyobb érdek fûzôdik ahhoz, hogy szükségtelenül - például hozzátartozók kérésére stb. - ne tartsák indokolatlanul gyógykezelés alatt a beteget és ne lehessen visszaélni a beteg állapotával". Véleménye összegzésében Dr. Gönczöl Katalin utal arra, hogy a bírósági eljárás néha puszta formalitássá válhat és tulajdonképpen olyan adatok alapján indul meg, melyek átadásához a beteg kifejezetten nem járult hozzá. Álláspontja szerint a probléma végleges rendezését a már régóta hiányolt betegjogi, vagy elmetörvény jelenthetné.

Az egészségügyrôl szóló 1972. évi II. törvényt módosító 1994. évi LXXXVII. törvény állapította meg az általam kifogásolt - a pszichiátriai kezelésre önként jelentkezô betegek gyógykezelésének bírósági felülvizsgálatát elôíró - rendelkezések szövegét. A törvény általános indokolásában az szerepel, hogy

"Az Európa Tanácsnak az emberi jogok és az alapvetô szabadságok védelmérôl szóló Egyezménye 5. cikkének 4. pontjában foglalt követelményre figyelemmel a Javaslat gondoskodik arról, hogy a betegek intézeti gyógykezelésének szükségességét a bíróság megfelelô gyakorisággal ellenôrizze."

A hivatkozott emberi jogi Egyezmény 5. cikk 4. pontja a következôket tartalmazza:

Szabadságától letartóztatás vagy ôrizetbe vétel folytán megfosztott minden személynek joga van olyan eljáráshoz, melynek során ôrizetbe vételének törvényességérôl a bíróság rövid határidôn belül dönt, és törvényellenes ôrizetbe vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el.

A kezelést önként választó betegek esetében azonban nincs szó letartóztatás vagy ôrizetbe vétel folytán történô szabadságelvonásról, az Egyezmény e pontjára történô hivatkozás a bírói kontroll szükségességérôl az önkéntes betegek esetében tehát alaptalan.

A hatályos Etv. ugyanakkor nem tartalmaz megfelelô garanciát arra, hogy a kezelésre önként jelentkezett beteget akarata ellenére ne lehessen bent tartani:

35/E. § Azt a személyt, akinek pszichiátriai intézeti gyógykezelésére a saját kérelme alapján kerül sor, kérelmére a pszichiátriai fekvôbeteg-intézetbôl haladéktalanul el kell bocsátani, feltéve, hogy a 35. § (5) bekezdésében meghatározott sürgôs szükség nem áll fenn. Külön kérelem nélkül is azonnal el kell bocsátani azt a saját kérelmére pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vett személyt, akinek az intézeti gyógykezelése már nem szükséges.
35. § ... (5) Sürgôs szükség esete akkor állapítható meg, ha a beteg az elmeállapotának akut zavara következtében a saját vagy mások életére, testi épségére, illetôleg a környezetére közvetlen és súlyos veszélyt jelent, és a veszélyhelyzet csak az azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el.

Ez a rendelkezés az önkéntes pszichiátriai beteg autonómiáját a ,,sürgôs szükség" esetére megszünteti és a gyógyintézménybôl szabad távozását megakadályozhatóvá teszi. Ezzel pedig a kezelést önként választó beteg információs önrendelkezési jogát a kötelezô bírói felülvizsgálattal korlátozza, miközben az önkéntes és a kényszergyógykezelésben részesülô betegek fogalmi megkülönböztetése viszonylagossá válik.

A személyes adatok védelmérôl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 2. § 2. b) pontja értelmében az egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó adatok különleges adatnak minôsülnek, a többi személyes adathoz képest védettebb kategóriát képviselnek. A különleges adatok indokolatlan, vagy jogellenes kezelése fokozza a polgárok kiszolgáltatottságát. Az Avtv. fontos alapelve az adatkezelés célhozkötöttségének követelménye. Az Avtv. 5. §-a szerint:

"(1) Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak.
(2) Csak olyan személyes adat kezelhetô, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.
(3) Kötelezô adatszolgáltatáson alapuló adatkezelést közérdekbôl lehet elrendelni."

A pszichiátriai kezelésre önként jelentkezô betegek különleges adatainak kötelezô bírósági kezelését nem indokolja sem a betegek érdeke, sem közérdek.

A hatályos Etv. szerint a pszichiátriai intézeti kezelésbe vételnek kóros elmeállapot esetén van helye, a 35. § elôbbiekben hivatkozott (5) bekezdése a sürgôs szükség esetének megállapítása feltételéül is az elmeállapot akut zavarának meglétét írja elô. A pszichiátriai osztályokon azonban - mint a jelen vizsgálat is feltárta - nemcsak kóros elmeállapotú (elmebeteg) személyeket ápolnak. Az adatvédelmi biztosi vizsgálat tartama alatt a Népjóléti Minisztérium idôközben elkészítette az új egészségügyi törvény tervezetét, melyet a jelen vizsgálat lezárása elôtt hivatalom is megkapott véleményezésre (Az egészségügyrôl szóló törvénytervezet tárgyában készült 40.127/1997. sz. Kormányelôterjesztés Tervezete). A törvénytervezet a jelenleg hatályos Etv.- hez képest a pszichiátriai betegek gyógykezelése tekintetében számos új rendelkezést tartalmaz. Önkéntes gyógykezelés esetében a tervezet - helyesen - a bírósági felülvizsgálatot csak a beteg (továbbá a betegjogi képviselô és a hozzátartozó) kérelmére írja elô.

Az üggyel kapcsolatban az alábbi ajánlásokat teszem:

• A kórházi pszichiátriai gyógykezelést önként választó betegek információs önrendelkezési jogát sérti kezelésük idôszakos kötelezô bírói felülvizsgálata. Ezeknél a betegeknél nem lehet szó szabadságelvonásról, ezért kezelésük bírósági felülvizsgálata nem indokolt. A szabadságelvonás akkor szükséges, ha a beteg elmeállapotának zavara és önmagára illetve környezetére veszélyt jelentô állapota kötelezô gyógykezelés elrendelését teszi szükségessé. A szabadságjogok orvosilag indokolt korlátozása is megkívánja a bírósági döntést és az idôszakos felülvizsgálatot, az önkéntes gyógykezelés azonban nem.
• A pszichiátriai kezelésre nem önként jelentkezett betegek esetében a gyógykezelés szükségességének és a sürgôs szükség feltételei megállapításának bírósági felülvizsgálata fontos garanciális intézmény.
• Egyetértve Dr. Gönczöl Katalin biztos asszony a pszichiátriai fekvôbeteg-intézetekben és pszichiátriai otthonokban a betegek emberi és állampolgári jogainak érvényesülésérôl folytatott vizsgálatának eredményeit összegzô ajánlásának megállapításaival javaslom a pszichiátriai betegek jogvédelmét elôsegítô szakmai felülvizsgálattól független civil kontroll kialakítását. A civil kontrollt végzô személyek feladata lenne a pszichiátriai intézmények rendszeres vizsgálata (betegjogi információk terjesztése, betegek meghallgatása, panaszok kivizsgálása) és munkájukról évente beszámolnának a nyilvánosságnak. Indokoltnak tartom a kezelésre önként jelentkezett betegek panaszjogának törvényben történô biztosítását, mely lehetôséget biztosíthat az intézetben tapasztalt bánásmód kifogásolására.
• Álláspontom szerint önkéntes gyógykezelés esetében a bírósági felülvizsgálat fenntartása csak a beteg (betegjogi képviselô, hozzátartozó) kifejezett kérelme esetén indokolt.
• Az önkéntes betegek kezelésének kötelezô bírói felülvizsgálatának megszüntetésével egyidejûleg a törvénynek kifejezetten rendelkeznie kell arról, hogy az önkéntes beteggel szemben kényszert nem lehet alkalmazni. Ha a beteg vagy környezete érdekében kényszerre, kötelezô gyógykezelésre van szükség, ez a beteg önkéntes státuszát megszünteti és errôl a felülvizsgálatot végzô bíróságot haladéktalanul tájékoztatni kell.
• Felkérem az Országgyûlést, hogy fenti ajánlásaimat figyelembe véve fogadja el az egészségügyrôl szóló új törvényt. Amennyiben az új törvény elfogadása belátható idôn belül bármely okból nem lehetséges vagy akadályba ütközik, úgy módosítsa az egészségügyrôl szóló 1972. évi II. törvény jelenleg hatályos, fentiekben kifogásolt rendelkezéseit.

Budapest, 1997. április 28.

Dr. Majtényi László

(5/J/1996)