Az alábbi kommentár egy olvasónktól származik (A szerk.)

Az adatvédelmi biztos honlapján is megjelent álláspontja szerint két részre bontotta az elé került problémát. Az első részkérdés az volt, hogy az ügyvéd kérdésfeltevését tiltja-e jogszabály, a második pedig a bíró válasza.

Az első részkérdés tekintetében az adatvédelmi biztos megállapította, hogy pusztán „a kérdés feltétele, még ha az különleges adatokat is érint, az Avtv. fogalomrendszere szerint nem értékelhető adatkezelésnek”. Bár a biztos ezt így a vizsgálatról megjelent összegzésben nem mondja ki, de ebből egyébként szerintem az következik, hogy adatvédelmi szempontból ez a mozzanat jogsértést nem valósíthat meg.

A második részkérdés tárgyalása során a biztos megállapítja, hogy a bíró válasza nyomán az ügyvéd megismert személyes, sőt különleges adatokat, „mivel a bíró megfelelő hozzájárulása birtokában ismerte meg, a védő adatkezelése nem jogellenes”. A továbbiakban azonban az összegzés szövege azt az érzést kelti az olvasóban, hogy mégsem történt minden jogszerűen. A biztos ugyanis szükségesnek tartotta még megjegyezni, hogy „az Avtv. rögzíti a célhoz kötöttség elvét, melyre minden adatkezelő köteles tekintettel lenni”. Ezek után pedig a következőket állapította meg: „Áttekintve a Be. szabályozását, a Legfelsőbb Bíróság hasonló tárgyú ügyekben hozott határozatait, valamint az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatát, nem fogalmazható meg az a törvényes cél, amelyre tekintettel a védő az eljárás során a bíró származására és vallására vonatkozó adatát kezelheti. Amennyiben tehát a bíró a kérdésre pozitív választ ad, és ezáltal az ügyben eljáró védő különleges adatok kezelőjévé válik, a célhoz kötött adatkezelés követelménye nem valósul meg.”

A biztos tehát megállapítja, hogy nem érvényesül a célhoz kötöttség elve. A célhoz kötöttség elvére viszont minden adatkezelő köteles figyelemmel lenni. Akkor most végül is történt jogsértés, vagy sem? Erre a kérdésre az adatvédelmi biztos nem ad határozott választ, csak sugallja, hogy egy törvényi követelmény nem teljesül.

A biztos egyébként tévesen hivatkozik a célhoz kötöttség elvére. Az adatvédelmi törvény valóban ismeri ezt az elvet, ahogyan a biztos használja, az viszont a törvény teljes félreértése. Ha az adatvédelmi biztos logikáját követnénk, arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy amennyiben a bíró válaszol, a hallottakat az ügyvéd köteles lenne azonnal elfelejteni, mert onnantól kezdve az egyébként jogszerű folyamatban már nem érvényesül a célhoz kötöttség elve. De ebből az is következik, hogy a nyilvános tárgyaláson a tárgyalóteremben jelen lévő egyéb személyek esetén is hiányzik a célhoz kötöttség, így ők sem kezelhetik azt, például a sajtó sem tudósíthat róla. E nyilvánvalóan nonszensz logika alapján az adatvédelmi biztos sem adhatna ki e témában a vizsgálatáról összegzést.

A bíró ezzel szemben éppen azzal a szándékkal mondta el azt amit elmondott, hogy az ügyvéd tudomást szerezzen. Tisztában kellett lennie azzal is, hogy ezt a teremben mindenki hallja, a szándéka tehát nyilván kiterjedt erre is. Más szavakkal: az volt a célja, hogy ezt a különleges adatát mások megtudják, és ebben az összefüggésben kezeljék.

Szilágyi Dezső